Menu
Álom, vagy már valóság?
– melyben rengeteg az értelem és az érzelem!
Sokszor álmodunk és az érzelmeinkre hallgatva vágunk bele álmunk, terveink megvalósításába.
Érzelmeink leterelnek bennünket a realitás földjéről és ostobaságokat teszünk, hiszen nem látjuk a fától az erdőt. Beleeshetünk abba a hibába, hogy szinte mindenünket feláldozzuk az álmunk megvalósítása érdekében. Az érzelmeink kordában tartására van velünk az értelem, mely nagy küzdelmet folytat az érzelemmel. Hiszen egy jó terv, ötlet az elménkben csírázik, majd az érzelem veszi át a szerepet felette. Meggyőződésünkké válik, hogy amit az elme kitalált, az tökéletes és fejjel a falnak indulunk neki a megvalósításnak, nem törődve a következményekkel.
Attól, hogy kiváltjuk az adószámunkat még nem leszünk vállalkozók és nem fog magától működni az álmunk. Sok energiát és pénzt pazarolhatunk el, ha nem a megfelelő módon haladunk és nem mellékesen bele is bukhatunk.
Nem árt tervet készíteni! Na, de mégis hogyan? Egy külső, hozzáértő szakértő segítségével és tanácsaival szinte biztosak lehetünk benne, hogy a megvalósítás egyszerű, gyors és gazdaságos lesz. Mindegy, hogy még csak az ötlet van meg a fejünkben, már akkor érdemes tapasztalt segítséget kérni. Gondoljunk csak bele – ha a magánéletben valami van a gondolatainkban és az mellé még érzelem is társul, jobb egy őszinte barátnak kibeszélni, hiszen Ő vagy támogat, vagy visszaterel a realitás talajára!
Szinte ugyan ez van egy vállalkozás ötletnél is. Egy külső tanácsadó vagy támogat, vagy az ördög ügyvédjét játszva elmondja, ugyan sokszor fájó a véleménye, de hatékony, pnt ez a lényeg! Neki nincs mit veszteni azzal, ha az igazságot tárja elénk.
Egy támogató, lépésről lépésre megérteti velünk a számunkra leggazdaságosabb megoldásokat. Kialakítja a folyamatokat és egészen a végkifejletig kísér bennünket.
Segítséget nyújthat a vállalkozási forma meghatározásában, de akár egy üzlethelyiség felkutatásában, arculattervezésben, hirdetésekben, könyvelés előkészítésében. Segíthet a toborzásban, beszerzésben, partnerkapcsolat létrehozásában, weboldal készítésben, -karbantartásban vagy ezeregy más dologban, amit itt még napokig sorolhatnék!
A felmerülő feladatok terhei kiszervezhetők egy vállalkozástámogatónak, aki nem a megszokott módon dolgozik nekünk, hanem partnerként velünk és a Mi cégünket úgy tudja támogatni, mintha a sajátját fejlesztené, hiszen neki az az érdeke, hogy a legjobbak legyünk az Ő segítségével. Egy vállalkozástámogatónak presztízskérdés a mi sikerünk!
Sok esetben felveszünk magunk mellé egy alkalmazottat, aki nem tulajdonosi szemlélettel dolgozik, hanem csak, hogy elteljen a nap. Mire rájövünk és megtaláljuk a megfelelő munkavállalót, addigra hatalmas károkat szenved el vállalatunk.
Azáltal, hogy kiszervezzük feladatainkat és támogatóval haladunk az úton, sokat nyerhetünk és egy ötletből fantasztikus megélhetési lehetőség alakulhat ki, ha a megfelelő szakértővel dolgozunk együtt.